Foglalás készítése
artcile
news

Budapest, Te csodás!

Inspirációk

A magyar főváros Európa egyik legszebb ékköve, amely a Duna mindkét partján bővelkedik gyönyörű és különleges látnivalókban. Több mint 2000 év emlékei várják, hogy lenyűgözzék a Budapestre látogatókat.

TOP Látnivalók a fővárosban

Budapest valóban ezerarcú város. Nem érdemes csak egy gyors hétvége alatt végigrohanni, hiszen amellett, hogy látnivalóinak és az általa nyújtott élményeknek nehéz néhány nap alatt a végére jutni, nagy területen nyúlik el, és domborzati sokszínűségét, a budai hegyeket, a Duna-partokat, a Margitszigetet és a nyüzsgő pesti belvárost egyaránt érdemes mélyen megélni.

LÁNCHÍD

Mielőtt megépült, a folyón csak az ideiglenesen üzemelő hajóhídon, csónakkal vagy a jégen lehetett átkelni.

Egy nagyváros számára azonban egy valódi kőhíd kellett, ezért „a legnagyobb magyar”, Gróf Széchenyi István mindent megtett a felépüléséért: külföldi tanulmányokat folytatott, különböző tervváltozatokat készíttetett, gyárakat látogatott, anyagokkal kísérletezett. A döntő lépés az volt, amikor az országba hívta William Tierney Clark angol tervezőt, valamint névrokonát, a skót Adam Clark mérnököt, akik végül 1849-re építtették föl a maga korában technikai csodának számító építményt. A II. világháborúban a többi budapestihez hasonlóan ez a híd is elpusztult, de a szükséges modernizálást leszámítva eredeti formájában építették újjá. A budai hídfőnél található tér a kivitelező Adam Clark nevét viseli, aki Magyarországot választotta új hazájául és a híd építése mellett a Váralagút építését is nevéhez köthetjük. A Duna-parti esték egyik csúcspontja, amikor felkapcsolják a híd díszkivilágítását, ami így még hangsúlyosabbá teszi a híd íveit. A jellegzetes formájú, két hatalmas kőkapuval és szép láncokkal épült híd a városkép elválaszthatatlan részévé vált az elmúlt másfél évszázadban.

PARLAMENT

A magyar Országgyűlés épülete, a Duna partján fekvő Országház a budapesti világörökséghez tartozó ikonikus épület, a törvényhozás otthona és a magyar Szent Korona őrzési helye.
A kívül-belül gazdagon díszített magyar Országház tervezőjét a londoni parlament inspirálta, így a neogótikus stílus a meghatározó, de reneszánsz és barokk jegyeket is visel. 
Ma a világ harmadik legnagyobb parlamentje, amely Magyarország államalapításának 1000. évfordulójára épült Steindl Imre építész tervei alapján.

A munkálatok során nem volt helye a spórolásnak, így csak 23 karátos aranyból mintegy 40 kg-ot használtak fel. A Ház méretei tiszteletet parancsolók: legnagyobb szélessége 123 méter, a Dunával párhuzamos hossza 271 méter, a kupola magassága 96 méter. Az Országházban különféle építészeti stílusok elemei és motívumai keverednek: alaprajza barokk, a homlokzat díszítése a gótika világát idézi, a mennyezet díszítése reneszánsz formajegyeket hordoz. A kupola két oldalán kapott helyet az alsóházi és a felsőházi ülésterem, melyek kialakítása teljesen megegyezik, szimbolikusan utalva arra, hogy a két ház egyenlő jogokkal rendelkezett.

Az épület négy szintre oszlik, alapterülete közel 18 000 négyzetméter, és 50 darab ötemeletes lakóház férne el benne. Megépítéséhez mintegy 40 millió téglát használtak fel. A homlokzatot 90 kőszobor díszíti, amelyek a magyar történelem nagy alakjait jelenítik meg. Alaprajza szimmetrikus elrendezésű, főbb terei keresztformát alkotnak, és metszéspontjukban magasodik a kupola. Az épületen belül 10 belső világítóudvar, 14 lift és több száz iroda található. A Házban futó vörös színű szőnyeg közel 3 kilométer hosszú.

ANDRÁSSY ÚT

Sokáig csak jelentéktelen házacskák és kis kertek álltak itt, majd a 19. század második felében Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök elhatározta egy új sugárút megépítését.
Az államférfi az 1848-1849-es forradalom után Párizsba menekült, ahol a hölgyek „a szép akasztott” (le beau pendu) nevet ragasztották rá. Hazatérve amnesztiában részesült és fontos politikai pályafutást írt le. Az út ötletét és mintáit elsősorban Párizsból hozta, de a tervezők kivétel nélkül magyar, vagy itt dolgozó külföldi építészek voltak. A néhány év leforgása alatt szinte a semmiből kinőtt, fényűző útvonal az ország erejének és egyben a „boldog békeidőknek” nevezett korszaknak is a jelképévé vált. Az útvonalat eleinte fakockával fedték és jól megfértek rajta a kocsisok, a gyalogosok és a lovasok is. Elegáns üzletek, fényűző paloták, díszes kertek övezték és övezik ma is. Legfontosabb épülete az Ybl Miklós által tervezett Magyar Állami Operaház, de itt találjuk többek között a Párizsi Nagy Áruház szecessziós épületét, a Terror Háza Múzeumot, a Magyar Képzőművészeti Egyetemet, a Liszt Ferenc Emlékmúzeumot és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumot. Az útvonal három szakaszra osztható, melynek határait a nyolcszög alakú Oktogon, valamint a kör alakú Kodály körönd jelzi. A mintegy 2300 méter hosszú sugárút alatt húzódik Európa harmadik legrégebbi földalatti vasútjának útvonala, melynek elegáns állomásait egyaránt kedvelik a helybeliek és a külföldiek. Az Andrássy út az UNESCO Világörökségének része. 

SZENT ISTVÁN BAZILIKA

Fenséges látványt nyújtó épület, bárhonnan is érkezünk. A Duna-part felől közelítve méterről méterre tárul egyre jobban elénk: hatalmas, de mégsem uralkodik a környezetén.
A templom egy kis dombon épült, amelyen az 1838-as nagy árvíz idején több százan leltek menedéket, amíg csónakokkal kimentették őket. Az ő adományaikkal kezdődött az építés története, amelyet végül 1906-ban fejeztek be. A neoreneszánsz épület első terveit Hild József készítette, majd Ybl Miklós vette át a tervezést, míg a díszítés és a belső tér kialakítása Kauser József nevéhez köthető. A főhomlokzat timpanon alatti részén a krisztusi mondat: EGO SUM VIA, VERITAS ET VITA. Az épület névadója Szent István államalapító magyar király, akinek jobb kezét ereklyeként őrzik az egyik kápolnában. A görög kereszt alaprajzú belső térben mozaikok, festmények, szobrok és ólomüveg mindenütt – mindezt akár nyolcezer fő csodálhatja egyszerre a szertartások alatt. A templom magassága a Parlamenthez hasonlóan – a 896-os honfoglalásra emlékezve – 96 méter. A körkilátóba magunk is felmehetünk, mind a kupola belső tartószerkezete, mind az elénk táruló panoráma elképesztő látványt nyújt. Érdekesség: itt helyezték örök nyugalomra az Aranycsapat több tagját, köztük a legendás Puskás Ferencet. Az épület előtti, geometrikus mintázatú díszkővel kirakott Szent István tér az egyik legkedveltebb szabadtéri helyszín nyáron: teraszaival, napernyőivel, növényeivel és a templomhoz tartozó díszkutakkal mediterrán hangulatot áraszt.

Cím: 1051 Budapest, Szent István tér 1.

GELLÉRT-HEGY ÉS CITADELLA

A Gellérthegy a főváros népszerű kirándulóhelye.
A budapesti Duna-part budai oldalán, csúcsán a Szabadság-szoborral emelkedik a magasba a 235 méter magas Gellért-hegy. A budapesti városképét nagyban meghatározó látvány 1987 óta az UNESCO Világörökség része.
A Gellért-hegy a turisták egyik legkedveltebb célpontja, hiszen a Duna felé néző sziklafalának ormáról, és persze a Citadella erődítmény falairól is csodálatos panoráma tárul elénk. Jól láthatóak innen a Duna-hidak, de fantasztikus képeket készíthetünk a Parlamentről, sőt a Budai Várról is.

A Gellért-hegy gyomrában találhatók azok a hőforrások, amelyek a környező fürdőket is táplálják, de a Mátyás-, a Rákóczi- és az Árpád-forrásnak a barlangok kialakulásban is fontos szerepük volt. A hegy leghíresebb barlangja a Szent Iván-barlang, amelyben a Pálos Rend kápolnáját, vagy más néven a Szent Gellért Sziklatemplomot találjuk. Ez a barlang egyébként csak részben természetes, mert a 20. század elején új járatokkal bővítették, hogy a Lourdes-i barlang mintájára sziklatemplommá alakítsák át.

A Gellért-hegy nagyszerű kirándulóhely, ahol a különleges látnivalókat kereső túrázók olyan helyeket fedezhetnek fel, mint a Szent Gellért-vízesés vagy a Filozófusok kertje, ahol az árnyas fák alatt többek közt Buddha, Gandhi és Jézus szobra áll. A Kilátókőnél pedig Buda királyfi és Pest királykisasszony egymásra találásának is tanúi lehetünk.A Gellért-hegy nagyszerű kirándulóhely, ahol a különleges látnivalókat kereső túrázók olyan helyeket fedezhetnek fel, mint a Szent Gellért-vízesés vagy a Filozófusok kertje, ahol az árnyas fák alatt többek közt Buddha, Gandhi és Jézus szobra áll. A Kilátókőnél pedig Buda királyfi és Pest királykisasszony egymásra találásának is tanúi lehetünk.

BUDAI VÁR ÉS KÖRNYÉKE

Egykoron kelták és rómaiak lakták a vidéket, a magyar királyi székhelyet az 1242-es tatárjárást követően IV. Béla helyezte Esztergomból a stratégiailag jól védhető budai Várhegyre. A Vár és közvetlen környéke gyors fejlődésnek indult, fénykorát Hunyadi Mátyás király uralkodása alatt élte, amikor Budát a reneszánsz művészetek és a tudomány messze földön híres udvaraként tartották számon egész Európában.
Történelme viharos fordulatokkal teli: a 150 éves török hódoltságot követően a Habsburgok, a németek, majd a szovjetek vették birtokba. 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján Budai Várnegyed néven szerepel. Mai területén számos középkori eredetű műemlék, valamint XVII.–XVIII. századbeli lakóházak és középületek találhatóak. Mai arculatát a Budavári királyi Palota és a Várnegyed végül Buda, Óbuda és Pest 1873-ban történt egyesítése után, a millenniumi ünnepségsorozat jegyében nyerte el.

A magyar királyok rezidenciája napjainkra a tudománynak és a művészeteknek vált otthonává: itt található többek között a Mátyás templom, a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchényi Könyvtár és a Budapesti Történeti Múzeum is, de emellett számos gasztronómiai és kulturális esemény is színesíti a Vár hétköznapjait.A magyar királyok rezidenciája napjainkra a tudománynak és a művészeteknek vált otthonává: itt található többek között a Mátyás templom, a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchényi Könyvtár és a Budapesti Történeti Múzeum is, de emellett számos gasztronómiai és kulturális esemény is színesíti a Vár hétköznapjait.
Nemcsak macskaköves utcácskái és történelmi épületei izgalmasak, de a vár alatt húzódó összefüggő pincerendszere, termálvizet rejtő barlangjai is különlegesnek számítanak.
Itt állították forgalomba Európa második városi siklóját 1870-ben, melynek két kocsija inga jellegűen mozog, miközben az egyik kocsi felfelé indul, a másik lefelé szállítja az utasokat. A Lánchíd budai hídfője és a Sándor-palota közötti meredek, 95 méter hosszú pálya alsó és felső állomása között a szintkülönbség 50 méter. Innen látható Budapest legcsodálatosabb panorámája is. A neoromán stílusú teraszairól híres Halászbástya a középkorban ott található halpiactér mentén épült, neve is innen ered. Közvetlenül a királyi palota mellett fekszik a Sándor-palota. A klasszicista stílusú épület korábban a mindenkori magyar miniszterelnök rezidenciájaként szolgált, ma azonban már a köztársaság elnökének rezidenciája.

HŐSÖK TERE

Az Andrássy út vége és a Városliget kapuja: akárhonnan nézzük, egy urbanisztikai remekmű. A sugárút felől közelítve már messziről feltűnik 36 méter magas oszlopa, tetején Gabriel arkangyallal.
Az Andrássy út és a Városliget határán álló tér mai alakja a honfoglalás ezredik évfordulóján, 1896-ban kezdett formálódni. Ekkor nyitott a Műcsarnok, amely szemből nézve a tér jobb oldalán található, és ebben az évben döntöttek a később vele szemben felépülő Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi emlékmű felépítéséről. 1929-re készült el a teljes alkotás: ezer év legfontosabb uralkodóinak szoborgalériája, a hét honfoglaló vezér szoborcsoportja, előtte a magyar hősi halottak jelképes sírjával, az oszlop tetején pedig Gábriel arkangyal szobrával. Az oszlop és a talapzat körül elhelyezett szoborcsoport vizuális egységet képez a két, félkörívben elhelyezett oszlopsorral. A Hősök tere összefoglaló történelemleckét ad a látogatóknak: az itt található műalkotások a nemzet és az ország egész történelmét foglalják keretbe, és nemcsak a háborúk áldozataira emlékeztetnek, hanem a békeidők alkotóira és alkotásaira, a magyar kultúra értékeire is. A budapesti Hősök tere és az Andrássy út az UNESCO világörökség része.

(forrás: https://www.budapestinfo.hu/)

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Minden, amit tudnia érdemes

Támogatói központ

Támogatói központunk számos kérdés megválaszolásában segít Önnek. Amennyiben további kérdése merülne fel, vegye fel velünk a kapcsolatot.

whatsapp viber
Műszaki tudnivalók Műszaki tudnivalók

Kollégáink rendelkezésre állnak, ha bármi gond merülne fel, de az alábbi információk segíthetnek Önnek.

Foglalás előtt Foglalás előtt

Az alábbi információk megkönnyíthetik Önnek a foglalást.

A bérlés során A bérlés során

Váratlan esemény éri és nem tudja mi a teendő? Alább talál néhány választ.

A foglaláskor A foglaláskor

A foglalás során felmerülő kérdésekkel kapcsolatos információk.

A jármű átvétele A jármű átvétele

A gördülékeny átvételhez alább nyújtunk Önnek segítséget.

A jármű leadása A jármű leadása

A gördülékeny leadáshoz alább nyújtunk Önnek segítséget.

Elérhetőségeink

Ügyfélszolgálatunk elérhető minden munkanap 08:00 és 17:00 óra között.

Budapest airport

Airport
Arrow Link

FAM hírlevél

Az oldalon cookie-kat használunk, annak érdekében, hogy olyan statisztikákat készítsünk, amelyek segítségével a legjobb élményt nyújtsunk webhelyünkön. Ha szeretné, többet megtudhat a cookie-ról, vagy kikapcsolhatja őket. Azzal azonban, hogy a beállítások módosítása nélkül folytatja az oldal használatát, elfogadja a cookie-k használatát. Olvasson tovább »